AZ EGYÜTTES TÖRTÉNETE

 

„A magyar táncházmozgalom elindulását két alapvető élmény motiválta: az olthatatlan vágy az emberhez méltó szórakozásra, a párválasztás elemi ösztönével társulva és az egyre személytelenné, töveszakadtabbá váló világban a gyökerek keresésére."H.I.

 

Adatok


A Kaláka Néptáncegyüttes 1992 őszén alakult, szamosújvári középiskolásokból és fiatalokból. Eredetileg csak táncházat akartunk szervezni városunkban, késõbb megjelent annak az igénye, hogy egy olyan együttest alakítsunk, amely megpróbálja minél hűségesebben bemutatni szülőföldünk, az erdélyi Mezőség még élő néptánc kultúráját.


Az igényszint természetes emelkedése nyitottá tett más tájegységek, etnikumok értékei felé is. Megismertük Mezőség szórványfalvait, az ott élő emberek gondjait, örömeit. Rájöttünk, hogy mi is adhatunk nekik értéket azzal, hogy elmegyünk hozzájuk és színpadra lépve visszaadjuk a tőlük kapott értékeket, szép táncokkal, viseletekkel megerősíthetjük önértéktudatukat. Ezért vállaltuk a Kaláka nevet, amelyet önnön jelentésében, a közösségért végzett önkéntes és önzetlen munka értelmében viselünk. Előadásainkban sikerült bebizonyítani, hogy az oly sokszor eltemetett népi kultúra élővé varázsolható addig, amíg érzelemből fakad és érzelmet kelt, közösséget hoz és tart össze.


20 év év alatt több száz fellépésünk volt, elsősorban Mezőség olyan falvaiban, ahová eddig még nem, vagy ritkán jutott el együttes. Szakmai körök is nyilvántartanak és értékelnek, példa rá, hogy 1997-ben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület nekünk ítélte a Könczei Ádám díjat, a mezőségi népzene és néptánc tervszerű átörökítése érdekében kifejtett tevékenységünkért, míg a magyarországi Ipolyi Arnold Népfőiskola 2001-ben emléklappal és díjjal jutalmazott, szavaik szerint „az egyetemes magyar műveltséghez tartozó népi kultúra értékeinek fiatalok számára való korszerű közvetítéséért."
A Kaláka 1993-tól a Téka Művelődési Alapítvány intézményes keretei között működik.


- Az első táncházat a Meseriasul klubban szerveztük meg 1990-ben. Itt a népzene váltakozott a könnyűzenével. Ez a táncház később bálokká alakult.
- 1991-őszén kezdődnek el az első próbák az Ifjúsági klub (Lászlóffy Ház) termében a kérői Rácz Sándor tiszteletes felkérésére. Tanítottak Balázs-Bécsi Vilmos és egyetemista barátai.
- 1992-elején a próbák a ferences kolostor hittantermében ( P. Szamlontai Mihály Barna atya támogatásával), majd a 2. számú általános iskolában folytatódtak. A táncházakat a parki tekepálya termében tartottuk.
- 1992. december 27. mutattuk be az első előadást „A mi hajnalunk ..." címmel. Utána magalakult a Kenderkóc Néptáncegyüttes.
- 1993. június 27-én mutattuk be a második előadást „Hidegen fújnak a szelek" névvel. Próbákra most már beengednek a 2. iskola tornatermébe is.
- 1994 szeptemberében részt veszünk az Angersben (Franciaország) megtartott nemzetközi fesztiválon. Erre állítjuk össze a „Zeng a lélek, zeng a szó" című műsorunkat. A csoport Balázs-Bécsi Vilmos javaslatára felveszi a Kaláka nevet.
- A Kenderkóc nevet a gyerekcsoportunk veszi át. Az utánpótlás csoport neve Kiskaláka.
- 1994 után évente több fellépésünk, előadásunk van. A környező mezőségi falvakon kívül szerepeltünk a nagyobb erdélyi városokban, mint Kolozsvár, Csíkszereda, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Nagybánya, Segesvár stb. Külföldön az anyagi lehetőségek függvényében tudunk szerepelni. Külföldön turnéztunk Magyarországon, Szlovákiában, Szlovéniában, Horvátországban, Olaszországban, Franciaországban és Lengyelországban.
- 2003-ig minden péntek este nagy táncházat szerveztünk. Heti néptánc oktatásunkon több száz gyerekkel foglalkozunk. 20 év alatt több mint ezer szamosújvári gyerek ismerte meg (legalább) a néptánc alapjait.
- 2003 decemberében részvettünk a Csíkszeredában megrendezett Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán (szervezők a Martin György Néptáncszövetség és a Romániai Magyar Táncszövetség). Itt együttesünk, „Mezőségi mulatság" című koreográfiájával (koreográfus Póka Enikő és Budai Csaba) megszerezte a „Kiválóan Minősült" értékelést.
- 2009 után a Norvég Civil Alap támogatásával népzenészképzést indítottunk el. Jelenleg több mint 30 gyerek, fiatal vesz részt ezen a képzésen.
- A táncoktatásból kiindulva kézműves foglalkozásokat kezdtünk oktatni és 2010 szeptemberétől népdalkör alakult.
- A Kaláka táncoktatói, koreográfusai: 1991-1998 Balázs-Bécsi Vilmos; Kiss Hajni és Kiss Katica; utánuk a csoport tagjai: Póka Enikő, Kulcsár Ildikó, Miklósi Ferenc, Budai Csaba, Monosesz Attila, Szegedi Erzsébet, Nagy Annamária, Kiss Zsolt, Székely Melinda, Marha Tibor, Sebi András stb. 2006-ig Póka Enikő és Budai Csaba koreografált. 2003-tól Székely Melinda és Feketelaki Tibor a csoport szakmai vezetői, oktatói. A népdalkört Katona Annamária, kézműves foglalkozásokat Nagy Annamária, jelenleg Egri Hajnal vezeti.

 

Kaláka 2003-2012

 

A Kaláka Néptáncegyüttes 1992-ben alakult, 2003-tól pedig mi vagyunk az együttes művészeti vezetői, tevékenységünk elsősorban a táncra terjed ki, és kevésbé a menedzselésre, a szervezésre.
Volt kalákásokként akkor vettük át az együttest, amikor 2003-ban egyetemi tanulmányaink elvégzése után visszakerültünk Szamosújvárra. Mivel én a városban működő középiskola magyar tagozatán tanítok könnyűszerrel kapcsolatba tudtam lépni az együttes tagjaival, és úgy gondolom, hogy tanári munkám szerves kiegészítése a táncoktatás még akkor is, ha a táncosok néha nem tudnak különbséget tenni Széki és a tanárnő, a szia és a csókolom között.

 

Szakmai szempontból fő elvünk az, hogy a fiatalok mozgáskultúráját fejlesszük a tánc által, ugyanakkor arra is figyelünk, hogy a tánc által összekovácsolódott csapatok a táncházas kultúrába is belekóstoljanak, ismerkedjenek a környékbéli együttesekkel, és tapasztalják meg a tánc örömét nemcsak a színpadon, hanem bulikon is.
Egy-egy generáció esetében tulajdonképpen arra van lehetőség, hogy megtanítsuk azokat a táncokat, amelyek nélkül nehezen boldogul egy táncos a táncházban. Az együttes repertoárjában széki, kalotaszegi, moldvai, felcsíki, vajdaszentiványi és természetesen kölönböző mezőségi falvak táncai vannak: feketelaki, melegföldvári, csabaújfalusi, mezőszopori. Nemcsak a magyar, hanem a román táncanyagra is nagy figyelmet fordítunk, hiszen ez a tánctudás még ma is élő hagyományt jelent, ugyanakkor a mezőségi falvakban nem különíthető el élesen a román és a magyar táncanyag. Táncosainknak figyelmébe helyezzük az archív anyagokat, próbákon igyekszünk a tanulás módszerét is átadni, sőt feladatként meg is szokták kapni egy-egy táncos táncának a betanulását. Emellett megköveteljük a szakmai hozzáállást atekintetben is, hogy a próba nem csak egy délutáni kiruccanásra lehetőség, hanem munka: próbaruhát, emberi és fizikai tartást, önfegyelmet és figyelmet követel, hiszen csak így van eredmény.
Egy-egy táncanyaggal elmélyülten foglalkozunk tehát, közösen megnézzük az archív filmeket, stílusgyakorlatokat végzünk, így egy-egy vidék táncának elsajátítására több időt szánunk mielőtt a színpadra kerülő koreográfia elkészülne. A hangsúly nem is annyira a színpadra kerülő koreográfián van, inkább azon a folyamaton, amely a tánc alapos elsajátítását jelenti.
Azóta, hogy a csapat művészeti vezetését bevállaltuk több generációs kalákás is kikerült, de örvendetesebb talán az, hogy a táncosok szívesebben maradnak az együttes körül, még akkor is, ha a Kaláka elsősorban a középiskolás korosztályt célozza. Volt olyan időszak, amikor a Kaláka tulajdonképpen „alapanyagot" képzett a kolozsvári táncegyüttesek számára, ugyanis egyetemre kerülve könnyebb volt ott próbára járni, azonban a helyzet 2008-tól megváltozott.

 

Ekkor kérték néhányan, akik már szerencsét próbáltak kolozsvári együttesekben, hogy hozzunk létre egy olyan csapatot, amely teret biztosít azoknak is, akik már „leszereltek", mert már nem középiskolások. Kérésüket nem feltétlenül a szereplési vágy, az újra színpadra kerülés indokolta, inkább a tánc öröme, a mozgásban való kiteljesedés esztétikai élvezete. Ez volt az a változás, amelynek nagyon örvendtünk, hiszen az ilyen jellegű, belülről alakuló csapatok a legéletrevalóbbak, ugyanakkor ez a lépés tette/teszi lehetővé azt, hogy a Kalákán belül kamatozzon a négy táncos év tudása. Addig, amíg a Kamara létrejötte előtt a négy középiskolai év alatt kiképzett táncosok elmentek, és máshol folytatták (vagy nem) táncos életüket, így lehetőség adódott arra, hogy magasabb színvonalon tudjunk működni, és learassuk közös munkánk gyümölcseit.

 

2008-tól tehát két csoportot kezdtünk el tanítani, így azok, akik az érettségi után tovább kívánják folytatni a tánctanulást (kicsit magasabb szinten) a Kamarában megtehetik, a Kaláka pedig évről évre új tagokkal bővül, bővülés, amely bár kicsit meglassítja a tanulási folyamatot, jó csapatokat hoz létre, olyan fiatalokból álló közösségeket, akik imádnak együtt lenni, bulizni, közösen megélni a tánc örömét.

 

Feketelaki Tibor és Székely Melinda

 

*****

 

MÁSOK VÉLEMÉNYE A KALÁKÁRÓL

 

Harangozó Imre

 

A kalákázás az egyetlen járható út...

 

20 éves a szamosújvári Kaláka Néptáncegyüttes

 

Tíz éve, hihetetlen de már 10 éve írásban is köszöntöttem az akkor 10 esztendős szamosújvári Téka Alapítványt és a Kaláka Néptáncegyüttest. Most itt a fölkérés, írjak az alakulás 20. évfordulója alkalmából megjelenő kötetbe. Írok, természetes, hogy írok, megtisztelő, hogy gondolnak rám is, de mégis megdöbbent, talán riaszt is kicsit, hogy ismét elsuhant tíz év, tíz év az életből... Húsz éves tehát a Kárpát-medence egyik legígéretesebb kezdeményezése, a Téka Alapítvány és az Alapítvány működésének egyik célja és emberi háttérintézménye, erőtartaléka a Kaláka Néptáncegyüttes.

 

Húsz év nagy idő. Fölnő egy generáció, a kedves karon ülő babából sudár ifjú, az egykori ifjakból java korabéli asszony és férfiú válik, s az idősebbek szép sorban elmennek. Ha a mindennapokban nem is vesszük észre, de nagyot változik a világ is. Nem mondom, hogy javul, hogy fejlődik vagy előre halad, de nem állítom azt sem, hogy feltétlenül romlana, egyszerűen más lesz. Persze ez a változás nem köthető konkrét dátumhoz, adott időponthoz, csak egy-egy születésnap, vagy kerek évforduló ráirányítja a figyelmünket arra, hogy anyagi világunk a múló idő, vagy ahogy a régi görögök nevezték, a Kronosz uralma alá vettettet.

 

Ezen a jelenségen talán épp Szamosújváron gondolkodtam el először néhány évvel ezelőtt, mikor egy ünnepi alkalmon feltűnés nélkül hosszasan megfigyelhettem egy idős széki bácsit. Egy öreget, aki arcával, mozdulataival, a maga hagyományos népviseletével, valójában puszta létével, amolyan partra vetett halként hatott legszűkebb családi, baráti környezetében. Nagy úr az idő, egyik arca épp ez a változásban kérlelhetetlenül és visszafordíthatatlanul múló, az embert s mindent, ami szent és fontos az ember számára elsodró profán folyam. Ám ott a másik időarc, amit az aranyborjú bűvöletében élő korunk minden eszközzel megpróbál kitakarni és letagadni, a szent idő, az „Én vagyok az, aki vagyok" ideje, amit a görögök Kairosznak neveztek.

 

Emlékszem, 1990-ben hosszú ideig nem mertem Székre kimenni, mert féltem, hogy szembesülnöm kell, saját, s akkor alig tíz évvel azelőtt megtalált erdélyi álmom szertefoszlásával, a szinte érintetlenül fönnmaradt közösségi műveltség széttöredezésének külső jeleivel. Ma már tudom, ha jobban figyelek széki barátaimra, mint hús-vér emberekre, mint saját álmomra, ez a szorongás nem keríthetett volna hatalmába.

 

Szabó T. Attilától tudjuk, hogy a kaláka a legismertebb társas munkák erdélyi megnevezése, amelynél a közösség tagjai szívességből vagy kölcsönösségi alapon munkát végeznek, s amelynél a segítők együtt, egyszerre, társaságban, s rendszerint szórakozással, mesével, énekkel, tánccal egybekapcsoltan dolgoznak. Ha ez így van, akkor a kalákázás magát az egyetlen járható utat, a normális emberi életet jelenti. Ha van értelme a hagyományok, népzene, tánc, énekek, a tárgyi kultúra emlékeinek összegyűjtésével foglalkozni, akkor az éppen az, hogy az emberi műveltség, – már a valódi –, valamilyen módon ennek az időarcnak, a szent időnek a lenyomatát őrzi. Azt, hogy az ember épp azért lett emberré, azért hordozza lényében az Isten képét, mert fölismerte, hogy van szent idő. Fölismerte, kapcsolatba tudott lépni vele, mi több, ha nem puszta frázis az, amit az imént írtam, hogy az ember Isten képét hordozza, lényébe tudta azt fogadni. Ha ezt elveszíti, vagy megtagadja, saját lényegét tagadja meg, nem lesz többé ember. Milyen pontosan is fogalmazza meg ezt József Attila, amikor így ír: „Hallja, míg él. / Azt tagadta meg, amit ér. / Elvonta puszta kénye végett / kívül-belől / menekülő élő elől / a legutolsó menedéket."

 

A leánkák, Enyedi Réka, Füleki Renáta és Topai Kinga, akik kérésemre tíz évvel ezelőtt, azon a hideg szamosújvári reggelen olyan meghatóan elszánt ábrázattal fújták a nanótól tanult öreg karácsonyi kántát, immár nagylányok. De talán megkaptak valami, a Téka Alapítvány, a Kaláka Néptáncegyüttes, a KÖZÖSSÉG jóvoltából, valamit, amit tudtak a nagy és dédszüleik is, ami megtartotta őket, s amit megpróbáltak s próbálnak velünk feledtetni, valamit, ami felül emel bennünket a múló időn. Éppen azt, amit azon a reggelen kérésemre, ha rutin-szerűen is elfújtak, mert tudják: „Az angyalok összegyűlnek/ Összegyűlnek, énekelnek/ A madarak csiripelnek/ S az emberek ünnepelnek/ Nem láthatnék szebb termőfát/ Mint a Jézus kereszt fáját/ Mert az vérrel virágozik/ Szent Lélekkel gyümölcsözik..."

 

Isten tartsa hát meg Szamosújvárt s a szamosújváriakat a Tékát, a Kalákát, annak alapítóit és működtetőit, munkatársait és támogatóit sok számos esztendőkig! Tartsa meg, hogy őrizzék, őrizhessék tovább Gerlahidát, a gerlai hidat, ahová Válaszúton keresztül vezet az út. Olyan válaszúton, ahol mindnyájunknak jól kell döntenie, választani hitet, tartást, emberséget. Ez az út hisszük, s tán tapasztalatból is tudjuk, a bonczok hídján keresztül vezet, hosszan, nagyon hosszan, át Csigla mezején, át a Czegei Tetőn, el egészen Kamaráson és Örményesen keresztül Faragóig, ahonnan már tiszta időben, Napkelte után jól látszik az Istenszéke.

Kelt: Újkígyóson, 2012. Advent első vasárnapján.

 

*****

 

Panek Kati


Kalákában

 

Kalákában, szájról szájra a népdalt – az ékes kincset – a táncban összefogódzó akaratot: a szépre, jóra szelídülést tanították egymásnak.
Kalákában idős parasztemberektől tartást ellesni, bimbónyi emberélet temetésén a keresztet együtt vinni, bajban is összefogózni, de az örömben is együtt színeskedni.
Kalákában, kézből kézbe a téglát, építeni óvódát, iskolát: erős várat, biztonságot a gyerekeknek.

 

Amilyen becsülettel embert nevelt a Balázs-Bécsi testvérekből fiatalon özvegyült édesanyjuk, aképp lehetett csendben, konok hittel, munkával, életre hozni azt, ami a Téka immár.
Mert csak az árva tud igazán szeretni – mondogatja Kallós Zoli bácsi.

Kinek Válaszúton négy gyerekkel indult volt az iskolája. Mára már kilencvenen tanulnak ott. Sokan vegyes családokból jönnek, ott tanulnak meg magyarul. Az elemi után indulnak Szamosújvárra az ötödikesek.
A valahova-tartozás semmihez sem fogható érzését kínálják a Tékások, otthont a bentlakóknak, a vegyes házasságok gyermekeinek a kétnyelvűség lehetőségét.
Mentik, ami menthető.
Eképp nevelődnek a mezőségi szórványban, az emberpalánták. Akik tán majd tovább gondolják a reptető fészket, a lélek-menedéket.
Sokasodnak a diákok, újra és újra építeni, bővíteni kell az iskolát, a szállást.
Kalákában tették s teszik a dolgukat a gyerekek és világuk körül, zokszó nélkül, sokszor erőn felül és munkaidőn túl: a Pókák, a Lénik, a Molnár Tibik, az Incze Andrisok, a Székik, a Feketelaki Tibik, a Barthák, a Budaiak, a Ballák, a Kulcsárok, a Fodorok, a Nagyok, a Kisek és a Sóvirág zenészei. Mindannyian, immár közel háromszázan.

 

Ahogy valaha Panek nagyanyámnál, Szamosújváron is mindig kályha szélén az étel: ha bárki bármikor betér, tudja, hogy hazaért.
Mert nagy, meleg pulóver a szeretet.
És kemény fából faragott, tulipános a Téka. Ahol az emberi becsület hozományleveleit őrzik, a szívek melegét, a pénzecskét a továbbépítésre, és hasas üvegben a szilvóriumot, becses vendég várására.


...


Minden álmotok teljesüljön! Vigyázzátok meg a sokasodó – kivált a jóillatos, közös – emlékeket.
Gyermekeitek sikereinek örvendezzetek, munkátokban maradjatok meg példás követnivalónak.
Mert „boldog nép az, amelynek így van dolga; boldog nép az, amelynek az Úr az ő Istene. „*
És Erdély a hazája.

 

Szívemmel tartalak számon.
..................
*Zsolt. 144:15