fbpx

Csoóri Sándor Alap
2024-25

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 2024-ben is nyílt és meghívásos pályázatot hirdetett a Csoóri Sándor Alapból a népi kultúra közösségteremtő műfajainak támogatására.

A program célja a hazai magyar és nemzetiségi, valamint a határon túli magyar néptánc-, népzenei együttesek és népdalkörök, tárgyalkotó népművészeti alkotóközösségek tudásátadásának elősegítése, szakmai munkájának fejlesztése, a közösségek megerősítése.

A Prima és Magyar Örökség Díjas szamosújvári Téka Alapítvány 2024-ben is, akárcsak az előző években kiemelt támogatást kapott az Alapból a nyílt és a régiós felhívások keretein belül. Ez annak köszönhető, hogy kezdettől fogva kiemelten kezeltük a hagyományos értékek népszerűsítését.

2025-ben a Téka Művelődési Központ megújított Kiválóan Akkreditált Tehetségpont minősítést kapott. Részlet a minősítésből.

„A Téka Művelődési Alapítvány a 2024/2025. évi akkreditációs folyamatban való részvétele eredményeként  Akkreditált kiváló tehetségpont címet nyerte el.

Sokrétű, értékmegőrző tehetséggondozást végez a Téka Alapítvány a Mezőségi szórványban. 2024-ben a Kézművesház tulajdonukba került, ez sokat javított a tárgyi feltételeken. Gyarapodott az infrastrukturális fejlesztési lehetőség, bővülhetett a kínálat és a tehetségígéretek létszáma.

Az előző akkreditációk óta bővült a műhelyek száma. Tehetséggondozó műhelyeik szakmai programja megalapozott, széleskörben vonják be a népi kismesterségek művelőit. Elkötelezettek a Mezőség saját értékeinek, hagyományainak megismerésében, a Kárpát-medence sokszínűségének felfedezésében. Változatos módszerekkel, eszközökkel szerettetik meg a népi kultúrát a tehetségígéretekkel. A Téka Alapítvány értékmegőrző tehetséggondozó munkája nélkülözhetetlen. Kiemelkedő szerepük van a nemzeti identitástudat elmélyítésében, hagyományőrzés, anyanyelvápolás fenntartásában és fejlesztésében.”

 

Évadként és heti órarend alapján szervezzük az állandó közművelődési tevékenységeket (heti 550-600 résztvevővel). Kaláka, Kiskaláka és Kenderkóc néptáncegyüttesek, néptánc oktatás, népzene és népdaloktatás, kézműves műhelyek, kiállítások, könyvbemutatók, versenyek, előadások stb.

Nagyagyrendezvényeink 2025-ben : XXIX- Nemzetközi Néptáncfesztivál; XXIV- Nyári honismereti- és gólya tábor; XVII. Kézműves tábor; XV. Felnőtt kézműves tábor; II. Lovas tábor; XXX.- Kaláka tábor Feketelakon ; XXVII. - Őszi Évadnyitó Fesztivál ; XXVIII - Mezőségi Népzene és Néptáncfesztivál ; XIX – Pörgettyű anyanyelvi vetélkedők; XXV - Betlehemes találkozó; Nyári kézműves táborok, X. Feketelaki Népzenetábor ; XI.Feketelaki  Összművészeti tábor; IX. Román nyelvi tábor

A Téka Alapítvány keretén belül már több mint 20 éve szervezünk kézműves tevékenység-eket, oktatást (kerámia, agyagozás,  gyönygyfűzés, tűzzománc, szövés, nemezelés, ékszerkészítés, bútorfestés, tojásfestés,  stb.). 2020-ban, épp a Csoóri Alap támogatásának köszönhetően hoztuk létre a Téka Kézművesházat, addig a Téka Művelődési Központban húzták meg magukat a kézművesek.  A Téka Kézművesházat eddig béreltük, de 2025-ben a Bethlen Gábor Alap támogatásával meg tudtuk vásárolni, saját tulajdonba került. Az új, korszerű tér most már sokkal több lehetőséget biztosít. Itt rendeztük be a keramikus műhelyt 20 elektromos koronggal, három égetőkemencével (kerámia és tűzzománc számára). A foglalkozásokat szakképzett oktatók vezetik. Hetente 120 gyerek jár agyagozni - ezt különböző szinteken szervezzük. Ugyanakkor a felnőttek számára 14 éve indítottuk el az akkreditált keramikusképzést. Eddig 35 felnőtt vizsgázott le és szerzett keramikus diplomát. Egész Erdély területéről vesznek részt a képzésen. Tűzzománc képzésünk ritka Erdélyben. Fiatalok, felnőttek vesznek részt a képzéseken. A nyári szünetben három kézműves tábort szervezünk.
Kézműves programunk az utóbbi években jelenős fejlődésen ment át. Nőtt a résztvevők száma, a képzések színvonala és éppen az Alap támogatásának köszönhetően korszerűsödött a műhely.

A Csoóri Sándor Alap kézműves műhelyek beruházásait támogató kiírása CSSP-TARGYALKOTO-B-2024 eredményeként a következő célokat valósítottuk meg: székek, kültéri asztalok és padok, égető kemencékhez szükséges kellékek: lapok, lábak, kültéri árnyékolók beszerzése. Sikerült kicserélni az ablakokat, javítani és átalakítani a  kerítést, kaput, tetőt és kinti tereket. Vásároltunk 2 db. elektromos korongot.


A Csoóri Sándor Alap kézműves műhelyek szakmai programjait támogató kiírása CSSP-TARGYALKOTO-SZ-2024 eredményeként a következő célokat valósítottuk meg: kézműves foglalkozásokhoz alapanyagok beszerzése. Kerámia, tűzzománc: mázak, festékek, agyag, rézlap, drót, gyöngyök, kiegészítők. Kézműves csomagok: mézeskalács, tojásírás, bútor festés. Biztosítottuk a kézműves oktatók tiszteletdíját. Keramikus - 2 oktató 8 hó x 2 alkalom; agyagozás gyerekeknek 12 hó x 2 alkalom; tűzzománc 12 hó x 3 alkalom. Mesterkurzusokat szerveztünk :  bútorfestés, tojásírás, vesszőfonás, mézeskalács témákban. 


Regionális szervezetként kiemelt támogatást kaptunk a CSSP-M-REGHT-2024 számú kiírás keretén belül. A támogatást a Téka népművészeti programjának fejlesztésére fordítottuk. Oktatóink, pedagógusaink szakmai képzését több mesterkurzus szervezése által biztosítottuk; eszközbeszerzéssel fejlesztettük intézményünk infrastruktúráját; oktatóanyagokat vásároltunk. Rendezvényeinket gazdagítottuk élő népzenei szolgáltatásokkal, koncertekkel. A központba bútorzatot, technikai eszközöket vásároltunk. Biztosítottuk a nagyrendezvények esetében az étkezési, szállítási és a szállásköltségeket.

A CSSP-NEPTANC-HT-2024 keretén belül a Kaláka, Kiskaláka, Kenderkóc néptáncegyüttesek támogatását biztosítottuk. Büszkék vagyunk rá, hogy táncosaink lelkesedése töretlen, az edzőtáborban és fellépéseken is maximális létszámban vettek részt. Néptánccsoportunk szakmailag fejlődött, a közösség megerősödött és létszámbeli növekedés tapasztalható. Jelenleg 6 csoportban több mint 150 gyerek vesz részt néptáncoktatáson. A támogatásból az oktatókat és a zenészeket fizettük ki.  Biztosítottuk együtteseink és csoportjaink részére a fellépések szállítási költségeit.

A Csoóri Sándor Alap anyagi támogatása alapítványunk minden népművészeti tevékenységének jelentősen emelte a színvonalát és szakmaiságát; pozitív hatása pedig hosszú távon fennmarad.


Köszönjük a támogatást!

Támogatók

BGA keszultBGAmegvalosultBGA

 

CommunitasNKAlogoCsoóri AlapEMMI.jpg

Halmos HH MoHH Erdelykulturpajta es tunderkert logo fekvoNKTK logo fekvo szines

DRITanács

trafotechAgropankesz group horizontalpower belt logo EN1